Konrád

-...komfort.
-ja.

nem az éjjeli parkoló alvó skodájától féltem. hogy fölriad és sikoltozni kezd. á.
inkább attól, amit majdnem a deres szélvédőre írtam.

kialszok magamból bármit és nem szólok.
nem én.
majd holnap

*

krmecej exhibicionista instant mandulatejitalporos apámfasza.

mint amikor feltörsz egy tojást és véres a sárgája.

ki mint vet, úgy arat, kérem. ilyen ez.

kaszát éleznek a gyerekszobában.

a szekrényben felsír egy csecsemő.

   Halált fuvarozott sztetoszkópja lecsüngő végén.

a gyanútlanul várakozó emberek persze mit sem sejtettek az orruk előtt elszáguldó fantom démoni jelenlétéről.

még jó, hogy én éreztem a szagát.

meséltem magamnak, hogy ne féljek. 

 "...mohazöld zoknit húzott, rágyújtott, kinyitotta az ablakot és egyszerűen kirepült rajta. boldog volt."

 Nem mondalak meg senkinek, ha ma pisztollyal jössz.

öljük meg együtt a Világot. a kifolyó vér alá tartom majd a tenyerem.

ilyen éjszaka ez.

                                   "egy éjjel földre roskad, megtört lesz majd, kicsi."

vérfoltmentes baltaél.

ilyen, ilyen egy éjszaka ez.

                                             "bejön egy madár érte, s csőrében elviszi."

-jajNEEbaszki én most leszállok.

-N E M.

-...te vagy a révész és most lehúzol a pokolba, mi?

-valahogy úgy. vagyis öah...na jó a harmincötös előtt kilöklek, de addig üljél meg a seggeden.

* * *

  a továbbiakban utcai lámpafénytől infernálisan vöröslő láncdohányfüst, domboldalon szikrát hányó, halálra ítélt - és immár ténylegesen elpusztított - szánkók és kellemesen csiklandó adrenalin voltak nemes útitársaink.

aztán pedig szerelmes lettem radiátorokba persze.

  Noha kicsiny és szégyenlős még ez az ónos Naplepény és nem vagyunk híján a délelőtti, bájosan hisztérikus hópergéseknek sem, úgy érzem, megérjük még a tavaszt.

elment a szippantós.
visszajön mindjárt.

  mindjárt.

  Mégis honnan a picsából sejthettem volna, hogy már megint álmodok?
mindenesetre nagyapám kappanhússzínű kis házikójának ajtaját e PorcelánszagúPasztellvilágban is nehéz nesztelenül kulcsra zárni.

...bezárkózni anélkül, hogy bármelyik, a jószágudvar felé igyekvő, baltát, kaszát, kapát, lapátot és egyéb mezőgazdasági fegyvert lóbáló leányka vagy ifjú meg ne torpanna a kapkodva karistolgató, fémesen nyüsszentő hangok hallatán, melyek a láthatatlan kezektől idegesen feszengő ajtó túloldaláról, a meleg, és ételszagú ház gyomrából jönnek.
étel. élelem.
az eleven hús langyos, rémülettől visszanyelt, egyre duzzadó, majd tehetetlenül kibuggyanó párája.

 létvágygerjesztő ebmerétek.
 
egy pillanatra megállnak az ajtó előtt, majd szerszámaikkal -úgy tűnik, sürgős dolguk lehet az árnyékszékés az öreg diófa előtt elterülő zörgős füvű udvarocskán - némán tovaszaladnak.

meztelenek mind és halálosan gyönyörűek.

iménti rémületem pillanatok alatt redukálódik minimális szorongássá, majd emelkedik kéjtől űzött fennséges cselekvésvággyá.
izomból feltépem a már félig bereteszelt bejárati ajtót és rohannék én is az emberlényekkel, ha

 ha nem állna a borostyánlugas alatt, a lábam előtt egy fasza kis csónak.
bele kell ülnöm és nem szállhatok ki útközben.
a Szilárd evezi a mohás járdán egy ásólapáttal, a sövény mellett, még haladunk is, és azt mondja, ő a révész HAAHAA röhögök rá és máris meztelen, akárcsak a többi.

megérkezünk a hátsó udvarba, ahol több tucat fiatal ül, vagy fekszik a fűben, többnyire szótlanul, cigiznek.

szemem láttára, a malacólban ütöttek agyon egy csecsemőt.

   mostmár kiszállhatok, intett Szilárd, a révész, aztán ettünk szőlőt vagy valamit, ez már amolyan félálomféleség volt.

én nyertM.

 hátára fektettM nM őket kerestM sose tiszteltM még kevésbé hittM nem jutott, hát nM ettM én bizony szerettM réteken cigiztM magamért tettM engM sosM értetek tett...N csak részegebb lettM  szexeltM, nyeltM katarzisba estM véresre nyestM még most sem értM vártamvártamvártam hazaértM élve eltMettM

                                                      aznap délután még esőt reméltM.

  Hogy ittas volt-e még attól a diszkréten tradicionális tölgyfaasztalok között szédelgő nagyvárosi estétől, nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy hajnal volt és én úgy aludtam mellette, mint egy zsák nyers bikahere.

  Arra ébredtem, hogy a vállamra nehezedik és mint aki rögvest megtébolyul, zihálva nyögi az arcomba, hogy..
- Szégyellem...magam...

sejtelmem se volt, hol vagyok és ki beszél hozzám, de mihelyst kellőképp magamhoz tértem, csitítgatni kezdtem, mint egy bélbajos csecsemőt.
kinyögte.
-ááá...sosem eszek gyümölcsöt..mindig csak HÚSt meg HÚSt de gyümölcsöt meg zöldséget sose...áááÁÁ NEee.

  Arcélen cirógattam, mondtam, próbáljon meg aludni szépen.
perceken át hánykolódott, mire megkérdezte,megeheti-e az egyik narancsomat.

  A következő, amire emlékszem
...megpróbált fölültetni maga mellé néhányszor, jórészt sikertelenül mert minduntalan álomba - és összezuhantam, kupacot alkotva az egymásra halmozott takarók tetején, de azt még jól hallottam, hogy narancscikkeket nyammog és olykor-olykor az én számba is gyömöszköl egy-egy falatot, tehetetlen arcizmaimat látván persze tenyérrel segítve a rágást.

 Kora reggel indultam vissza, sírtam útban a villamos felé és leráztam a dért a bokrok ágairól.

rugalmas voltam, mint a vízipipatömítő gumigyűrű azon a végtelenül hosszú mutatóujján ó.
     otthagytam az ágyán alva, és sírt ő is.

             a borra fogta meg a progeszteronra...

 Alvás híján üresen kongó bádogeresz az ablak alatt.

Ez is egy átmocorgott hajnal volt, nyugtalan félálmokkal. 

 amolyan csöndes esős.

Valaki kiment a bejárati ajtón és nem jött többé vissza.

                                             " an ocean so deep

                                         he will drown in his sleep."